A roletta régóta az egyik legkedveltebb belső árnyékoló.
Sokoldalúan alkalmazható lakások irodák árnyékolására, terek megosztására.
A roletta, hengerre feltekeredő textillel, két végén konzollal, rögzíthető homlokzatra, mennyezetre és ablakok ajtók nyílószárnyaira is.
Akár ferde felületek, tetősíkablakok árnyékolása is megvalósítható rugós működtetésű alsó zárt helyzetben, vagy igény szerint elhelyezett akasztókkal, kiakasztható rolettával.
A roletta anyaga lehet fényszűrő, vagy sötétítő és rendelkezhet a hő hatékony visszaverését biztosító bevonattal.
A roletta készülhet tokozott, kétoldalon megvezetetett kivitelben, szinte tökéletes fényzárást biztosítva.
A roletta textilanyaga egyszínű, vagy mintás megjelenésével alkalmazkodhat igényeinkhez, hogy a fényt megszűrő semleges hatást érjünk el, vidám színeivel, mintáival hangulatot teremtsen, vagy sötétítésével zavartalan pihenést biztosítson.
A roletták működtethetők kézzel, rugós, gyöngyláncos, egyes esetekben hajtókaros meghajtással.
A roletta sem kerülte el a kor motoros meghajtás iránti igényét, mely megfelelően megválasztott vezérléssel minden igényt kielégít.
A belső árnyékolástechnika elnevezés adódik, hogy az épületeken belüli árnyékolástechnikai termékek tartoznak ebbe a kategóriába.
Belső árnyékolástechnia körébe tartoznak:
reluxa
roletta
szalagfüggöny
pliszéfüggöny
duettfüggöny
textilfüggöny
stb
Mint ahogy a külső árnyékolástechnika termékek, a belső árnyékolók is nagy segítséget nyújtanak a hő és a fényvédelemben!
Mindazon által belső árnyékolástechnikai termékek alkalmazása akkor is javasolt és indokolt lehet, ha az adott épületen külső árnyékolástechnikai termékeket már felszereltek.
Ennek egyik oka, hogy szélsőséges időjárási viszonyokban, esőzés, erős szél stb. a legtöbb külső árnyékolástechnika termékek használata nem csak hogy nem javasolt, de legtöbb esetben tilos is!
Mivel a belső árnyékolástechnikai termékek nem függnek a külső időjárás viszontagságaitól, ezért alkalmazásuk bármikor megvalósítható!
Gondoljunk csak bele, hogy egy tradícionális külső árnyékolástechnikai terméket veszünk, mondjuk egy csuklókaros napellenzőt.
Eleinte teljesen meg vagyunk vele elégedve, funkcióját ellátja, árnyékot és hővédelmet nyújt mondjuk kirakatunknak. De ha a szél feltámad, a helyzet megváltozik!
Mivel a külső árnyékolástechnikai termékek nagyban függnek az időjárástól, ezért egy nagy szélben tilos kinyitva tartani napellenőket, de maga szél nem zárja ki, hogy az erős napsütés
felmelegítse üzletünket, vagy az erős UV napsugárzás károsítsa a kirataunkban fellelhető termékeket.
Ekkor lépnek színre a belső árnyékolástechnikai termékek, ilyen esetben válik létjogosulttá
mind külső mind belső árnyékolástechnikai terméket alkalmazni!
Képzeljük, hogy a megvásárolt csuklókaros napellenzőnket nem szeretnénk kinyitva hagyni az iroda nyitvatartása után, mert egy esetleges nagyobb széllökés kárt tehet benne!
Viszont a probléma fenn áll, az iroda melegszik! Erre ad kitűnő megoldás nyújtanak a belső árnyékolástechnikai termékek. Például pliszéfüggőnnyel, rolettával, vagy akár szalagfüggönnyel
megvédhetjük az iroda melegedését.
És még egy nagyon fontos területe és létjogosultsága a belső árnyékolástechnika termékeknek:
Nem csak hogy védelmet nyújtanak a túlzott meleg ellen, hanem kítűnő reklámhordozók is egyben!
Sőt, még egy nem elhanyagolható területe alkalmazásuknak, a hangulat teremtés!
A belső árnyékolástechnikai termékek kitűnően alkalmasak különleges fényhatások elérésére, amivel egyedi meghitt hangulatot kölcsönöznek!
A zsaluziák a reluxát működését követik, azonban anyaga elenálóbb a napsugárzásnak (rozsdamentes anyagból készülnek), lamellái szélesebbek, ezáltal több árnyékot biztosítanak.
Belső árnyékolástechnika - pliszé/duettfüggöny
A pliszéfüggönyök selmyes szűrt fényt eresztenek át, ezáltal világossá varázsolják szobáinkat, de mégis a kiváncsi szemek elől védelmet nyújtanak!
Nyílászárók - fa ajtók
A fa ajtók talán kissé háttérbe szorultak, de aki igényesebb megoldást, egyedibb külsőt, markánsabb hangulatot szeretne, mindenképpen fa nylászárókban gondolkozzon.
- A napháló napjain egyik legdivatosabb külső árnyákolója. Ennek oka hogy rengeteg jó tulajdonsággal rendelkezik, de először vizsgáljuk meg hogy mi az alap helyzet!
- Van egy ablakunk, amelyre rásüt a nap. Ennek következtében az ablaküveg felhevül, és az összegyüjtött napmeleget a szoba belseje felé nyomja, sőt a külső erős napsugárzást is szabadon beengedi a szobába!
Ennek megoldására ha például redőnyt használunk, akkor a következő dolog fog történni. A redőny ugyan lezárja a napsugárzást, ezáltal gátat szab a betóduló meleg ellen, de van egy nagy hátránya: a napfénynek is megállt parancsol.
- Gyakorlatilag az ablakunkon kinézve nem látunk mást mint egy falat, a redőny belső falát, amely valljuk be, nem túl szép látvány. A virágaink, növényeink nem jutnak éltető napfényhez, és azt se felejtsük el, hogy
mi magunknak embereknek is szükségünk van napfényre. Tehát az arany közép utat kell megtalálni, amikor is be is engedünk napfényt, de nem annyit, hogy túlhevüljön a lakás. Erre egy tökéletes megoldás a napháló!A napháló működési elve a következő.
A napháló egy külső árnyékolástechnikai megoldás, ahol egy roletta szerűen legördülö textil valósítja meg az árnyékolását.
- Maga a textil feszítő szálak segítségével mindig feszes, tehát nem úgy képzeljük egy mint egy lengedező zászlót!
A napháló lehet kézzel is és motorral is működtetni, pénztárcától függően.
De kanyarodjunk vissz a napháló működéséhez!
-Tehát a napháló egy lukacsos textil, mely részben átereszti a fény. Ennek köszönhetően a lakásban természetes fény jut, mely táplálja növényeinket, és minket is.
Nem leszünk depressziósok, hogy kinézve az ablakon nem látunk mást mint egy falat, és a szobában is állandó sötétség uralkodik, hanem kinézve ablakon látjuk a természetet, de legalább is a külvilágot.
- A naphálón átnézve ne úgy képzeljük el, mintha egy tiszta ablakon néznénk, inkább mintha egy színes szűrön néznénk át, hisz gyakorlatilag erről van szó, de mégis ki tudunk nézni, rálátásunk van a külvilágra, esetleg a szomszéd kertjére ...
Egyszóval a napháló segítségével nem gubózunk be lakásunkba, hanem egy világos teret kapunk otthonunkban úgy, hogy közben kizárjuk a napsugár túlzött fűtőerejét!
A napháló speciális textile segítségével a napsugárzás erejének több mint 95%-át veri vissza, melynek köszönhetően klimaberendezésinket nem kell annyi ideig járatni, tehát energiát és pénzt spórolunk!
Röviden összfoglalva a napháló előnyeit:
- A napháló ideális árnyékoló lehet munkahelyeken és lakásokban alkalmzahtó kiviteltől és textiltől függően kívülre és belülre is.
- A naphálók lyukacsos textilei különböző sűrűségűek lehetnek, melyeknek eredménye, hogy különböző mértékben és mennyiségben szűrik meg a napfényt.
- Szórt fényt biztosító nagyobb lyukakkal rendelkező napháló árnyékolás mellett is megőrzi a panoráma élvezetének, illetve zavartalan munkavégzés lehetőségét.
- A napháló tokozott típusai szerkezetük és textileik színével öltöztetik az épületek homlokzatát, különleges hangulatot nyújtva a szemlélőnek.
- A naphálók működtethetők kézzel, vagy motorral, utóbbiak vezérlése korszerűen az igényeknek megfelelően megoldható.